2009. december 24., csütörtök

Ünnepi sütkérezés-képekben

Az első fotón életem első bejglije...Aki tudja, mi a titka annak, hogy ne repedjen szét, sikítson :) Mákos is készült, de az már anyukámnál van, lemaradt a fotózásról.
A második képen a gyerekekkel közösen készített mézeskalácskák vannak, egyenlőre még puhulás alatt. Ennek a receptjét kivételesen a mézeskalács fűszerkeverék zacsijáról koppintottam. Ízre jó, csak nehezen puhul :\ ....
A harmadik képen kakaós piskóta látható, belül fincsi dobostorta-krémmel töltve. Csokitortának indult, aztán ő sikeredett belőle :)
Az utolsó képen pedig az elhagyhatatlan, az örök, a legeslegkedvencebbem -csokimáz nélkül ugyan-, de ő volna a mézes krémes, ha úgy tetszik, mézes zserbó...Apropó, zserbó...életem első zserbója is elkészült, kicsit laposka lett, de annak ellenére, hogy uuuutálom a diós zserbót, mondhatom, valami csodafinom lett! Szintén anyukáméknál landolt, ugyanis idén úgy zajlik a készülődés, hogy én és -mostmár mondhatom- a gyerkőceink készítjük a desszerteket, anyumat pedig megkértem, hogy kivételesen főzzön meg nekünk is. Bár azóta nem bírtam magammal, és tegnap készült kukoricás-lilahagymás saláta, valamint a nagy kedvenc; majonézes burgonyasaláta. A krumplipürét és rizst is megfőzöm, elég szegény anyumnak, ha a húsokkal bíbelődik helyettem is :)
Aki receptet szeretne, kiáltson egy nagyot és leírom

És nem utolsó sorban, de szeretnék ezzel a sok-sok finomsággal mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánni!!! ♥♥♥

1 megjegyzés:

Marigold írta...

A legalsó.............hmmmmmmmmm tudod, én azt mennyire imádom??? nagyon! :-)