2012. február 24., péntek

Mennyei hagymáspogi


Ebben a pogácsában az a jó, hogy még egyszer sem sikerült elrontanom. Egyszerűen leírhatatlanul puha, lágy a tésztája. Olyan, mintha vajba harapnék. Na nem azért, mintha nem sült volna meg!!! Mennyei! Földöntúli! Megunhatatlan! Köszönet érte -ismételten Limarának! A tölteléket már az első alkalommal továbbfejlesztettem, lila hagymán kívül fokhagymát is nyomok bele, sózom, borsozom. Szóval eléggé erőteljes, jellegzetes ízt kap ettől a pogink. Érdemes kipróbálni! A leírt mennyiségekből elkészülő adag nem kevés, sőt! De pikk-pakk eltűnnek a tányérról! A fotómon látszik, én nem kentem le a tetejét tojással, de nyilván úgy sokkal szebb. Én szerettem volna megmaradni az "eredeti", puha kéregnél.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 50 dkg vaj vagy margarin
  • 2 ek. só
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 nagy doboz tejföl (én két kicsit használtam, ez is elég volt, ez ugye nem egyenlő egy nagy dobozzal!)
  • csipet cukor
  • 5 dkg élesztő
  • 7 dkg vaj
  • 3-4 fej lilahagyma, ízlés szerint só, bors, fokhagyma
A tejet meglangyosítottam, beleszórtam a cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt.  A sóval elkevert liszttel elmorzsoltam a margarint. Közepébe egy mélyadést készítettem, ide tettem a tejfölt, a tojásokat és a  felfuttatott élesztőt. A tésztát összegyúrtam.Fóliába csomagolva 2 órát kell pihennie a hűtőben.
A 7 dkg vajat felolvasztottam, majd a felaprított lilahagymát lassú tűzön pirosra sütöttem, rányomtam a 4 gerezd fokhagymát. Sóztam, borsoztam. Langyosra hűtöttem.
A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, majd a hagyma háromnegyedével megkentem.
Ezután hajtogattam. A tészta felső harmadát a középső harmadra hajtottam, majd az alsó harmadát ennek a tetejére. A maradék hagymát ekkor kentem a tésztára.
Mindkét oldalról behajtottam a tésztát a közepéig, majd kettéhajtottam. Hűvös helyen hagytam pihenni legalább fél-egy órán át.
Ujjnyi vastagra nyújtottam, majd a legkisebb pogácsa szaggatómmal kiszaggattam.  
Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket és hagytam megint 30 percig kelni. Ezalatt előmelegítettem a sütőt 200 fokra. Nekem körülbelül 18 percig sültek a pogik. Az eredeti recept 12 percet ír, nyilván sütőfüggő a dolog.
Az eredeti receptet és az elkészítés szakaszait képekben megtaláljátok Limaránál!

Nincsenek megjegyzések: